2019/2020

2019 NTP18 - Tehetség kör

Iskolánkban évek óta működik a Tehetség kör, amelyen a részt vevő tanulók magas szinten sajátítják el a rajzolás, festés, mintázás és művészettörténeti alapokat. Ennek köszönhetően a gyerekek számos országos, megyei, járási verseny helyezettjei. 

Ebben a tanévben második alkalommal vettünk részt a Nemzeti Tehetség Program pályázatán, ahol támogatást nyertünk a 2018/2019. tanév szakköri tevékenységére, melynek témája: A reneszánsz világa.

A cél egy élmény- és alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program 

megvalósítása, melynek eredményeként  a gyermekek fejlődnek, átélik az alkotás örömét, egyre nyitottabbá, befogadóvá válnak. Időnként kiléptünk az iskola falai közül: 

jártunk Csorba Katalin szobrászművésznél, a Budai Várban és kétnapos kiránduláson, Visegrádon, Mátyás király reneszánsz udvara után kutatva. 

 

A programot kiállítással zártuk, ahol a gyerekek munkáin keresztül mindenki megismerhette a Tehetség Kör tevékenységét.


Törteli Helga rajztanár, 

szakkörvezető

A negyedik határtalan élmény!


A PIOK Szemere Pál Általános Iskola negyedik alkalommal nyert a Határtalanul pályázaton, így újból megvalósulhatott egy erdélyi tanulmányi kirándulás. Május 27-én 42 hetedikes diák öt tanár kíséretében hatalmas jókedvvel és kíváncsisággal vágott neki a tanulmányútnak.

A kirándulás célja Erdély fontosabb történelmi, földrajzi helyszíneinek megismerése, az irodalmi, művészeti és egyéb kulturális emlékek megtekintése volt. Az indulást megelőző hetekben a tanulók felkészítő órákon megismerkedtek Erdély történelmével és kultúrájával.

Az ötnapos utazás programja Kolozsváron kezdődött, ahol megnéztük Mátyás király szülőházát és szobrát, sétáltunk a főtéren. A felújítás alatt álló Szent Mihály templomot, sajnos csak kívülről csodálhattuk meg. Útközben a buszon a diákok kiselőadásokat tartottak a különböző látnivalókról.

A szállásunk, a sóvidék központjában, Parajdon volt, innen jártuk be Székelyföld csodálatos tájait.

Voltunk a Gyilkos-tónál majd rövid utazás után átsétáltunk a Békás-szoroson.

Székelyudvarhelyen Benedek Elek nyomában jártunk, megnéztük a város főterén lévő szoborparkot híres magyar történelmi nagyjainkról. Szejkefürdőn Orbán Balázs, a legnagyobb székely sírjához 15 székely kapun át jutottunk fel.

Hazafelé Korondon álltunk meg, ahol megismerkedhettünk a híres korondi fazekasság remekműveivel.

A harmadik napon Csíksomlyóra érve megmásztuk a csíksomlyói búcsú helyszínére vezető kálvária dombot, majd borvizet kóstoltunk. Ezután megnéztük a 400 éves Mária-kegyszobrot a templomban.

Ebéd után utunk tovább vezetett az 1000 éves határhoz Gyimesbükkre. 

A negyedik napunk Parajdon kezdődött: a sóbányába látogattunk.

Farkaslakán megkoszorúztuk Tamási Áron sírját. Felidéztük az irodalomórán tanultakat az Ábel trilógiáról, majd Fehéregyházára utaztunk, a valamikori csatamező helyére, ahol megkoszorúztuk Petőfi emlékszobrát, megnéztük az életútjáról szóló kiállítást, a segesvári csata terepasztalát, és elszavaltuk együtt utolsó versét, a Szörnyű idő című költeményt.  Innen Segesvárra vitt az utunk. A segesvári várat csapatokban, egy térkép segítségével kellett felfedeznünk, fotókat készítettünk, s megszámoltuk a diáklépcső fokait. Az utolsó napon hazafelé tartva egy telekabinnal „felrepültünk” Déva várába, ahol felolvastuk Kőmíves Kelemen történetét. Az út során élményeinkről, emlékeinkről Útinaplót vezettünk, amelybe rajzok, személyes élményeink, gondolataink is bekerültek. Újonnan megszerzett ismereteinket itthon játékos vetélkedőn kamatoztathattuk, diáktársainknak pedig fényképes úti beszámolót tartottunk.

A sok program, a számos közös élmény hatalmas közösségformáló erővel is bírt: barátságok születtek, formálódott, erősödött nemzeti tudatunk.